A raklap is adókötelessé válik?

Az idei év újabb törvény módosítással indult: csomagolásra vonatkozó adókötelességet vezettek be. Ez a változás a raklapokra is kiterjed.

A törvény szerint csomagolóeszköznek számít az „a termék vagy a kisebb csomagolás befogadására, egységbe fogására kialakított, meghatározott anyagú, szerkezetű – általában ipari, vagy szolgáltató jellegű tevékenység keretében előállított – ideiglenes védőburkolat, továbbá a raklap”.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ez a szabályozás azt jelenti, hogy a raklap termékdíj kötelessé vált. Ezidáig ugyanis csak a csomagolás volt adóköteles termék, de mostantól maga a csomagolószer. Eddig annak kellett fizetni tehát, aki csomagolt, ma pedig már annak, aki a csomagolóeszközt előállítja.

Más szóval a lényegi változás az, hogy az eddig is létező termékdíjat korábban az első belföldi felhasználónak kellett bevallania és a felhasználás függvényében megfizetnie. Most viszont az első forgalomba hozót – jelen esetben a gyártót vagy importőrt – terheli a kötelezettség.

Azoknak a szervezeteknek kell tehát a termékdíjat megfizetni, akik Magyarországon az első forgalomba hozónak minősülnek.

Ez hogy érinti a Golden Pallet ügyfeleit?

Ez a változás a következő hatással van partnereinkre:

  • Amennyiben partnerünk jogosult rá, az új törvény lehetőséget kínál arra, hogy szerződéses formában átvállalja a termékdíj fizetési kötelezettséget. Amennyiben partnereink ezt a lehetőséget választják, egy megállapodási szerződést kötünk róla, így termékeink eladási ára változatlan marad.
  • Azok a partnereink, akik nem jogosultak a termékdíj szerződéses átvállalására, nem köthetnek megállapodási szerződést. Ez annyit tesz, hogy cégünk fizeti a termékdíjat, ezzel viszont kénytelen vagyunk növelni eladási árainkat. A termékdíjat leszámítva, áraink változatlanok maradnak, tehát gyártásból adódó áremelkedést nem eszközölünk. (Az erre való jogosultságot törvény szabályozza.)

Reméljük, hogy ezzel a bejegyzéssel részletes tájékoztatást adtunk az új törvénymódosításról.

Amennyiben ezzel kapcsolatosan bármilyen kérdés felmerülne Önben, keressen minket bizalommal »

További aktualitásaink

A raklapgyártás az ellátási lánc folytonosságának fenntartásában és a COVID-19 járvánnyal szembeni küzdelemben alapvető fontosságú szolgáltatás és kritikus infrastrukturális elem. A Globális Fa Csomagolóipari Fórum nyilatkozata Miközben az államok vezetői...

Elolvasom »

A raklapgyártás az erdőben kezdődik, és az ügyfeleink tulajdonába kerülő kész raklapmegoldásainknál fejeződik be. De mégis mitől lesznek igazán jó minőségűek a Golden Pallet raklapok? A választ egy két részes...

Elolvasom »

A minden 2. évben megrendezésre kerülő LIGNA hannoveri faipari világkiállításon az iparág valamennyi területe képviselteti magát. Az idei évben cégünk is meghívást kapott a rendezvényre, melyet nagy örömmel fogadtunk. A...

Elolvasom »

Golden Pallet Kft. Telefon: +36 (23) 446-000