Környezettudatosságra nevelés segítése

A Promote CEE civil szervezettel történt összefogásunk eredményeként 2017. október 26-án könyvátadásra került sor a Füzesgyarmati Lurkófalva óvodában.

A Promote CEE alapítói nap, mint nap azon dolgoznak, hogy kedves, inspiráló és nevelő célzatú meséket készítsenek a csöppségeknek. Ez a közös cél hozott össze bennünket a fenti napon, melynek eredményeként cégünk 172 db mesekönyvet vásárolt meg a szerzőktől majd ajándékozott az óvodások számára.

Társaságunk az EPAL honlapján figyelt fel a „Nagy Faültetés” című könyvre, melynek alap gondolata megegyezik cégünk környezettudatos működtetésével és társadalmi felelősségvállalásával, amely kiemelt célként van jelen munkánk során is. 2013-ban ennek szellemében köteleztük el magunkat az FSC (Forest Stewardship Counsil®) nemzetközi szervezetének elvei mellett, az elsők között Magyarországon. Ezáltal teljes mértékben elhatárolódunk az illegális fakitermeléstől, a nagy természetvédelmi értékek elpusztításától, illetve a hagyományos és emberi jogok megsértésétől az erdészeti tevékenységek során.

A “Tibi tigris” sorozat első könyve – melynek szerzői szintén Füzesgyarmathoz kötődnek- témáját tekintve is teljesen azonos célokat fogalmaz meg.

A könyv követendő környezetvédelmi megoldásokat mutat be a gyerekek nyelvén, vidám rajzokkal illusztrálva azokat, az erdők, fák védelmével valamint a faültetés fontosságával foglalkozik. A faültés jó lehetőség arra, hogy megmutassuk gyermekeinknek, már kis törődéssel, egy apró cselekedettel is sokat tehetünk környezetünk védelméért.

Az óvoda vezetője kiemelte, hogy az intézményben több mint tíz éve folyik a környezettudatos életmódra való felkészítés, melynek újabb kiváló eleme valósulhatott meg a Golden Pallet Kft. és a Promote CCE civil szervezet együttműködése által.

További aktualitásaink

Az Európai Unió támogatásával lehetőségünk nyílik szállítási és informatikai szolgáltatásaink fejlesztésére. Mindezzel ügyfeleink munkáját is megkönnyítjük. Kíváncsi hogyan? Minőségi javulás a Golden Palletnél! Idén újabb lépcsőfokot léphettünk meg az Európai...

Elolvasom »

Kedvezményezett neve: Golden Pallet Kft. A projekt címe: Versenyképesség növelése kapacitásbővítés által a Golden Pallet Kft-nél A projekt tervezett befejezési dátuma:  2023.08.31 Projekt azonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00177 A szerződött támogatás összege:...

Elolvasom »

A Felelős Foglalkoztató Minősítési Rendszer egy olyan szakmailag megalapozott, objektív szempontrendszer, amely több lépcsőben és számos dimenzió mentén vizsgálja, majd osztályozza, a vállalatok felelős foglalkoztatói tevékenységeit, HR stratégiáját. Büszkék vagyunk arra,...

Elolvasom »

Golden Pallet Kft. Telefon: +36 (23) 446-000